A jelentésről
A Szerencsejáték Zrt. 100%-os állami tulajdonban lévő nemzeti szerencsejáték-szervező vállalat. Éves árbevétele alapján Magyarország tíz legnagyobb árbevételét generáló vállalatainak egyike 2022-ben, a magyar gazdaság kiemelkedő szereplője. A Szerencsejáték Zrt. évről évre jelentős mértékben járul hozzá az ország stabil gazdasági növekedéséhez, a közösségi kiadások finanszírozásához, a hazai kultúra, a szociális és egészségügyi területek, valamint a sport kiemelt támogatásához és eredményeihez.
Mager Andrea
Elnök-Vezérigazgatói köszöntője
A Szerencsejáték Zrt. szakmai tevékenységét a kezdetektől két alapvető cél határozza meg: az egyik a társadalmi értékteremtés, a másik pedig, hogy a játékosoknak minél teljesebb élményt nyújtsunk szolgáltatásainkkal. Ha mindezt a piac nyelvére lefordítom, úgy is fogalmazhatnék, törekvéseink jellemzően arra irányulnak, hogy mindenkor megfeleljünk a folyamatosan változó fogyasztói igényeknek, a szerencsejátékok kedvelői számára pedig garantáljuk a tőlünk megszokott kiváló minőséget, megbízhatóságot. Tesszük ráadásul mindezt a társadalom, valamint a játékosok iránti felelősséggel.
A felelős játékszervezés a nemzeti lottótársaság fenntartható növekedésének alapja – ez a gondolat a vállalati stratégiánkban és cégünk döntéshozatali mechanizmusaiban egyaránt visszaköszön.
Az átlátható és felelős működés elve vezérli a Szerencsejáték Zrt.-t akkor is, amikor rendszeresen közzéteszi – a hazai és nemzetközi előírásoknak mindenben megfelelő – Fenntarthatósági Jelentéseit. Ebben a szellemiségben született a 2022-es év eredményeit bemutató kiadványunk, amelyet idén először, a fenntarthatóság eszméjét szem előtt tartva, kizárólag online érhetnek el az olvasók.
E dokumentumban részletesen ismertetjük vállalatunk társadalmi felelősségvállalásra és felelős játékszervezésre vonatkozó szabályrendszerét. Kitérünk azon törekvésekre, melyekkel 2022-ben mindezt támogatni tudtuk, ugyanakkor szeretnénk felvillantani néhány olyan jövőbe mutató, lényegi célkitűzésünket, amelyek a következő évek munkáját determinálják.
Tevékenységünket igyekeztünk ezúttal is minél színesebb, olvasmányosabb formában bemutatni, ebben segítenek a Szerencsejáték Zrt. vezetőivel készült szakmai interjúk. Kiadványunk összeállításakor figyelembe vettük a European Lotteries (EL) és a World Lottery Association (WLA) szervezetek által lefektetett játékszervezési elveket, továbbá tekintettel voltunk az EL fenntartható szerencsejáték-modelljére és ajánlásaira is.
Társaságunk az elmúlt években megannyi akcióval, közép- és hosszútávú programmal, fejlesztéssel, szakmai együttműködések egész sorával bizonyította társadalmi környezetünk formálása, javítása iránti elköteleződését. Mindezek mellett a Szerencsejáték Zrt. és munkatársai számára odaítélt díjak is megerősítenek bennünket abban, hogy a jó úton járunk, és továbbra is ezen kell haladnunk.
A Szerencsejáték Zrt. bemutatása
A Szerencsejáték Zrt. állami tulajdonban lévő szerencsejáték-szervező gazdasági társaság, a tulajdonosi jogokat a Miniszterelnöki Kabinetiroda gyakorolja. Éves árbevétele alapján Magyarország tíz legnagyobb árbevételét generáló vállalatainak egyike 2022-ben, a magyar gazdaság kiemelkedő szereplője. Kínálatában megtalálhatóak a lottójátékok, a sorsjegyek és a sportfogadási termékek, melyhez az ország egyik legnagyobb értékesítési hálózata társul, több mint 7 400 értékesítési ponttal. A vállalat munkavállalóinak létszáma eléri az 1 700 főt.
A Szerencsejáték Zrt. évről évre jelentős mértékben járul hozzá az ország stabil gazdasági növekedéséhez, a közösségi kiadások finanszírozásához, a hazai kultúra, a szociális és egészségügyi területek, valamint a sport kiemelt támogatásához és eredményeihez. Az európai normákat követve tiszta játékbevétele mintegy kétharmadát – adók, díjak, járulékok, osztalék formájában – visszajuttatja az állami költségvetésbe a közcélok finanszírozására.
A vállalat tagja többek között az Európai Lottótársaságok Szövetségének (European Lotteries – EL) és a Szerencsejáték Világszövetség (World Lottery Association – WLA) közösségének.
A Szerencsejáték Zrt.
fenntarthatósági megközelítése
A Szerencsejáték Zrt. életében a társadalmi felelősségvállalás mindig fontos szerepet töltött be. A Társaság azonban az elmúlt években folyamatosan kiterjesztette ezt a tevékenységét és az erről szóló beszámolási rendet fokozatosan bővítette. Immáron sokadik éve önkéntes fenntarthatósági jelentést készít, melyben a fenntarthatóság mindhárom pillérével (környezet, társadalom és gazdaság) kapcsolatos tevékenységéről számot ad, kiegészülve felelős vállalatirányítási tevékenységének bemutatásával.
A fenntartható tevékenységről szóló beszámolóban két jelentős tényező emelhető ki. Egyrészt, mint profitorientált szervezettől, a tulajdonos magyar állam elvárja a Szerencsejáték Zrt.-től az államháztartás részére befizetendő hozzájárulások egyre magasabb szintjét, hiszen ebből közösségi célokat finanszíroz. Másrészt, mindezt úgy kell elérnie, hogy azzal ne okozzon káros társadalmi hatást, azaz ne ösztönözze vásárlóit erejükön felüli költésre. Állami szerencsejáték szervezőként a szektor többi szereplőjénél is magasabb belső standarddal kell a Társaságnak bírnia ebben a kérdésben, hiszen a klasszikus profittermelő szempontokat egy olyan speciális mértéktartással kell kezelnie, amely biztosítja, hogy működése ne okozzon kárt vagy kockázatot a sérülékeny társadalmi csoportok számára. Csak ez a működési mód az, amely hosszútávú, stabil vásárlói piacot biztosít a Szerencsejáték Zrt. számára.
Ennek érdekében a Szerencsejáték Zrt.:
- kerüli a túlzásba vitt szerencsejáték fogyasztásra irányuló reklámtevékenységet,
- betartja a Magyar Reklámetikai Kódex ezirányú irányelveit, valamint
- nem értékesít 18 éven aluliak számára szerencsejátékot.
A Társaság célja a 2023-as évben egy ESG-stratégia (Environmental, Social, Governance) elkészítése, amely mérföldkő lesz a Szerencsejáték Zrt. fejlődésében. A stratégia keretbe foglalja a Társaság eddigi, fenntart- hatósági vonatkozású törekvéseit, illetve szükség sze- rint kiegészíti azokat, emellett hosszútávú célokat tűz ki a szervezet számára. Így még inkább követhetővé és mérhetővé válnak a vállalat fenntartható működésével kapcsolatos eredmények.
Szakmai interjú
A felelős játékszervezés a nemzeti lottótársaság fenntartható növekedésének alapja – ez a gondolat a vállalati stratégiánkban és cégünk döntéshozatali mechanizmusaiban egyaránt visszaköszön.
Az átlátható és felelős működés elve vezérli a Szerencsejáték Zrt.-t akkor is, amikor rendszeresen közzéteszi – a hazai és nemzetközi előírásoknak mindenben megfelelő – Fenntarthatósági Jelentéseit. Ebben a szellemiségben…
Mager Andrea
Elnök-Vezérigazgató
A jelentésről
Társaságunk fenntarthatósági jelentése az előző évekhez hasonlóan a Global Reporting Initiative (GRI) nemzetközileg elfogadott standardjának mentén készült. A 2021-es évre vonatkozó adatokat a GRI 2016 keretrendszer szerint jelentettük, a 2022-es év fenntarthatósági teljesítményéről viszont – a GRI kö- vetelményének megfelelően – a továbbfejlesztett GRI 2021-es keretrendszert alkalmaztuk, “with reference to” megfelelőségi szint elérése mellett.
A beszámolóban foglalt időszak a 2022. január 1. és 2022. december 31. közötti időszakot fedi le.
A fenntarthatósági jelentés a pénzügyi beszámolótól függetlenül kerül publikálásra; jövőbeli cél a két jelentés integrálása.
Szervezeti határokat tekintve a jelentés a Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság (Szerencse- játék Zrt.) fenntarthatósági tevékenységét fedi le, nem terjed ki annak jelenlegi leányvállalataira – a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft.-re, valamint a Belvárosi Kaszinó Szerencsejáték Szervező Kft.-re –, illetve a 2021. november 31. és 2022. augusztus 2. között Szlovákia területén Betring néven működött leányvállalatára.
A jelentésben szereplő információk forrása a Társaság vezetőivel, igazgatóival készített interjúkon elhangzottak, illetve a Társaság szakterületi felelőseitől strukturált adatbekérők által szolgáltatott adatok.
Fenntarthatósági jelentés
A Szerencsejáték Zrt. 100%-os állami tulajdonban lévő nemzeti szerencsejáték-szervező vállalat. Éves árbevétele alapján Magyarország tíz legnagyobb árbevételét generáló vállalatainak egyike 2022-ben, a magyar gazdaság kiemelkedő szereplője.