A korábbi évekhez hasonlóan, a 2022-es évre vonatkozó jelentés elkészítéséhez is elvégeztük a Társaság tevékenysége szempontjából lényeges fenntarthatósági témák azonosítását, illetve a korábbi évek során azonosított materiális témák felülvizsgálatát.
A lényegességi vizsgálat során első lépésben iparági összehasonlító (benchmark) elemzést végeztünk. A benchmark kivitelezése során három halmazból kerültek ki az azonosított lényeges témák: iparági szereplők (a benchmarkolt vállalatok közé olyan hazai és külföldi cégek kerültek be, amelyek ESG jelentésükben végeztek lényegességi elemzést és tevékenységeik lefedik a Szerencsejáték Zrt. szolgáltatásait) valamint az ESG minősítői és jelentési keretrendszerek iránymutatása. A fenntarthatósági jelentések, lényegességi mátrixok és iparági materiális térképek alapján történt az adatgyűjtés és -elemzés.
Második lépésben a benchmark elemzés során azonosított témák és hatásuk, a vezetői interjúk kerültek validálásra, illetve felülvizsgálatra.
Az elemzés eredményeként az alábbi lényeges témákat azonosítottuk – a táblázatban a vonatkozó GRI-témakör is megjelölésre került.
Fenntarthatósági terület
Azonosított lényeges témák
GRI-témakörök
A korábbi évekhez hasonlóan elkészítésre került a Társaság lényegességi mátrixa.
Érintettek
Az érintettek azonosítására szintén iparági benchmark vizsgálatot alkalmaztunk, illetve az azonosított érintettek listája a vezetőkkel való validálást követően ez esetben is felülvizsgálatra, korrigálásra került. Az érintettek a kapcsolat szorossága szerint két csoportba kerültek besorolásra:
Elsődleges érintettek, akik a Társasággal közvetlen kapcsolatban állnak – annak működése közvetlenül hatással van rájuk és/vagy ők maguk hatással vannak a vállalatra:
- Tulajdonos
- Munkatársak – jelenlegi és jövőbeli
- Játékosok
- Beszállítók
- Hatóságok, jogalkotók
- Értékesítő partnerek
- Versenytársak – legálisan és illegálisan működőek egyaránt
- Szakmai szervezetek – European Lotteries és World Lottery Association
Másodlagos érintettek, akikkel a kapcsolat közvetett:
- Helyi közösségek
- Fiatalkorúak, veszélyeztetett csoportok
- Civil szervezetek
- Függőséggel és prevencióval foglalkozó szervezetek
- Sportszövetségek
- Média
- Szélesebb közvélemény
- Fogyatékkal élők
Érintettekkel való kommunikáció
A szervezeten kívüli érintettek elérésére számos különböző csatornát alkalmaz a Társaság. A hagyományos sajtókapcsolat és médiajelenlét mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapnak a közösségi média felületek (Facebook, LinkedIn), melyek a leggyorsabbnak és leghasznosabbnak minősülnek a játékosok és a leendő munkavállalók felé való kommunikációban. A Társaság fenntarthatósággal kapcsolatos célkitűzéseiről, eredményeiről is rendszeresen hírt ad ezeken a felületeken.
A belső érintettek (alkalmazottak) felé való kommunikáció esetén a Társaság célja, hogy ne csak a központi dolgozók, de a teljes hálózati állomány felé hatékonyan tudja közvetíteni fenntarthatósággal kapcsolatos elkötelezettségét – személyes példák és élmények révén keltse fel a dolgozók fenntarthatósági kérdések iránti érdeklődését.
A Társaság évente elvégzi dolgozói körében a belső elégedettségi felmérést, melynek segítségével a munkavállalók visszajelzést adhatnak a Szerencsejáték Zrt. működésére vonatkozóan. Ennek alapján elmondható, hogy a munkavállalók a leginkább elégedettek a vállalat külső megítélésével.
Szakmai interjú
A 2023-as kiemelt cél az ESG-stratégia elkészítése, amely a Szerencsejáték Zrt. elmúlt évtizedekben végzett társadalmi felelősségvállalási tevékenységének pilléreire épülne, ezek a felelős játékszervezés, a fogyatékossággal élők társadalmi integrációjának elősegítése, valamint a magyar kultúra és sport támogatása, kiegészülve a környezeti és a felelős üzleti működéssel. A külső szakértővel együttesen elkészíteni kívánt társadalmi és környezeti felelősségvállalási stratégia…
Selmeczi Dóra
Törzskari központ vezető