Tudatos koncepció mentén hozzuk összhangba a társadalmi felelősségvállalás témakörébe tartozó feladatainkat, a fogyasztóink velünk szemben támasztott, ezirányú elvárásait és a Társaság által vallott elveket. A játékfüggőség megelőzése érdekében a bevezetni kívánt játékaink tekintetében vizsgáljuk azok kockázatosságát a Nemzetközi Felelős Játékszervezési Szövetség által kifejlesztett GAM-GaRD szoftver segítségével minden egyes sorsjegy és számsorsjáték bevezetése előtt a GAM-GaRD elnevezésű kockázatmérő rendszert alkalmazzuk. A GAM-GaRD tíz kockázati tényező mentén elemzi, majd sorolja be a szerencsejátékokat a közlekedési lámpa mintájára három csoportba. A játék sajátos jellemzőit megvizsgálva meghatározható, hogy az esetleges problémás elemek hol rejlenek. Ennek eredményeként a kockázati jellemzők módosíthatók az izgalom és az általános kockázat közötti felelős egyensúly fenntartása érdekében. A felelősségteljes játékra irányuló kezdeményezések veszélyeztetett játékosokra való összpontosítása hatékony módszer a játékos-populációban a problémás játék kialakulásának csökkentésére. Az eredmények megerősítették, hogy a Szerencsejáték Zrt. által forgalmazott játékok nem tekinthetőek igazán kockázatosaknak, hiszen ezek szinte egyáltalán nem jelennek meg a szenvedélybetegség kialakulásában, vagy folyamatának felgyorsításában. A játékok többnyire zöld, azaz alacsony kockázati minősítést kaptak. A kockázatmérő szoftver alkalmazása mellett piackutatásokban az új játékfejlesztési koncepciókat felelős játékszervezés szempontjából is kutatjuk. Emellett, 5/2021. (X. 21.) SZTFH rendelettel összhangban rendszeresen és bárki számára elérhető módon tájékoztatást adunk weboldalainkon és értékesítő helyeinken a túlzásba vitt szerencsejáték ártalmairól és a szenvedélybetegség kialakulásának veszélyeiről, korlátozzuk a sérülékeny személyek – különösen a 18 év alattiak – szerencsejátékhoz való hozzáférését, valamint a sérülékeny személynek nem minősülő játékosok részére önkorlátozó, önkizáró intézkedéseket biztosítunk.
FELELŐS JÁTÉKSZERVEZŐI HAGYOMÁNY MEGŐRZÉSE
A Társaság az „ajánlott felelős játékszervezői minősítés” birtokában, a felelős játékszervezői tevékenység jogszabályi előírásainak legszélesebb körű betartásával végzi szerencsejáték-szervezői tevékenységét. Az ajánlott felelős játékszervezői minősítés alapja, hogy Társaságunk biztosítja a játékosok számára a megfelelő játékosvédelmi (önkizáró és önkorlátozó) eszközök igénybevételének lehetőségét, továbbá folyamatosan biztosítja a játékosok részére a játékfüggőség mértékének mérésére alkalmas önteszt kitöltésének és értékelésének állandó lehetőségét, valamint a szerencsejáték-függőség kialakulásának megelőzése és a játékfüggőségben érintettek és hozzátartozóik számára szakképzettséggel rendelkező személy közvetlen és ingyenes elérését Szerencsejátékos Segélytelefon és Információs Pontok formájában.
Magyarországon a 2023. január 1-jei piacnyitásig csak a Szerencsejáték Zrt. rendelkezett ajánlott felelős játékszervezői minősítéssel.
2023. január 1-jén megtörténik a távszerencsejáték-piac liberalizációja, ami új helyzetet teremt a vállalat számára, a többi között új versenytársak lépnek a piacra. Társaságunk elkötelezett abban, hogy a játékosvédelem területén is a piaci versenytársakat megelőzve, a legmagasabb szinten végezze játékszervezői tevékenységét.
TERMÉKBIZTONSÁG A SORSJEGYEK ESETÉBEN
A European Lotteries által kidolgozott normáknak megfelelően – összhangban a világszintű tendenciákkal – munkánk során olyan vezérelveket és gyakorlatokat követünk, melyek a sorsjegykibocsátással kapcsolatban felmerülő lehetséges ártalmak megelőzésére, illetve csökkentésére irányulnak. Minden megjelentetni kívánt sorsjegy esetében a felmerülő kockázatokat a tőlünk elvárható legmagasabb szinten kezeljük, azokat minimalizáljuk.
Az e-sorsjegyek esetében minden olyan felelős játékszervezési elv érvényesül, amelyek rendelkezésre állnak a bet.szerencsejatek.hu oldalon keresztül elérhető egyéb online játékainknál:
- csak 18 év feletti játékosok játszhatják
- önkorlátozási beállítások költési limitre (napi, heti, havi limitbeállítási lehetőség, felugró ablakos figyelmeztetés limit elérésekor)
- önkorlátozási beállítások belső egyenleg feltöltési limitre (napi, heti, havi limitbeállítási lehetőség, felugró ablakos figyelmeztetés limit elérésekor)
- ideiglenes vagy végleges önkizárás lehetősége a fogadási rendszerből
- regisztráció végleges letiltásának lehetősége
- e-sorsjegy vásárlása legfeljebb 30 másodpercenként, egyesével lehetséges